Most már bevallhatom, hogy amikor elkezdtem május 2-án a 60 napot, akkor magamban minimum célként a 30 nap teljesítését tűztem ki. Ha törik, ha szakad, a 30 napot akkor is végig kell csinálnom!
És meg is csináltam.
A tegnapi óra végén elsírtam magam! Olyan erős energiák szabadultak fel bennem attól a tudattól hogy az alap célt elértem, hogy csak feküdtem ott és sírtam, folytak a könnyeim, melyek összemosódtak az izzadsággal,ami patakokban folyt rólam.
Szuper érzés volt! Képes vagyok, képes voltam erre is! Igen, igen, igen..... és képes vagyok a következő 30-ra is.
(Mert hát azért bevallható érzés, hogy az ember bármilyen elszánt is, és bármilyen biztos is abban, hogy meg tud csinálni egy ilyen fizikai, mentális és pszichés terhelést, azért ott bujkál, ott ólálkodik a kisördög, a kétség. Amit persze gyorsan el kell hessegetni :-))) És büszkeséggel, egy bizonyos fokú önmagasztalással tölt el a tudat, hogy van, volt és lesz akaraterőm ahhoz, hogy a mindennapi élet kihívásai mellett egy ilyen extra kihívással is meg tudok birkózni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése