Egy "új" ? kezdet

Vége a 60 napnak.
Hogy mi maradt utána?  Egy biztos, valamiféle üresség. Kihívás teljesítve. És mostantól mi jelenti a kihívást, miért dolgozol? miért kelsz fel minden nap? miért mész el a jóga órára? miért halsz meg egy kicsit minden órán?
Minden visszaállt a régi jól megszokott kerékvágásba. És már csak azért kelek fel hajnalban és azért indulok 6 óra előtt el otthonról a jógára, mert szeretem csinálni, mert feltölt, mert jó érzés. Ez már nem kihívás? Talán még nagyobb mint a 60 nap volt. Mert most már nincs leírva, nincs kimondva, hogy el KELL mennem, mert már nincs tétje, mert már nem érzem bukásnak, hogy ha nem megyek el. Már csak magamért "kell" csinálnom. Csak ezért hogy itt legbelül elégedett legyek magammal, hogy itt legbelül tudom, hogy igen én minden megteszek magamért. Csak ezért hogy feltöltsön energiával, hogy lássam magam az órán a tükörben megfeszülni, belelazulni, kinyúlni, elnyúlni.... és nem azért mert kell!
Jó érzés volt a 60 napot megcsinálni, jó érzés volt részt venni benne. Minden egyes nap. De ez most sokkal felszabadultabb, sokkal kötetlenebb, sokkal inkább "csak" magamért való. Talán ez is lenne a jóga igazi lényege. Pláne így, hogy a nehéz kihívást teljesítettem... így kimondható, hogy igen, most már csak magamért teszem.

A 60 nap után kis pihenővel, állítólag az első órán könnyedén, szárnyalva lehet jógázni.
Tegnap nagyon vártam a szárnyalást. Két nap pihenő után, az izmaim kezdtek türelmetlenkedni, hogy hol a mozgás, hol az izzadás, hol a terhelés? Hiányzott a jóga. De a szárnyalás csak részleges volt. Jól esett, kellemes volt - az izmaim merevsége, görcsössége - ami a 60 nap végére igen csak jellemző volt - teljesen eltűnt. De nem éreztem az a hatalmas lazaságot, flexibiltást sem...
A ma reggeli óra pedig szuper volt. Kevesen voltunk, nem volt túl meleg - így nagyon kellemes, átmozgatás, átlazítás volt. Nem haltunk bele egy-egy pózba - de annyira pont bele lehetett menni, hogy jól essen. Valószínűleg nem a mai napon fejlődtem a legtöbbet, de hogy az egyik legjobban eső óra volt az biztos.

Írom tovább ezt a blogot - bár a címe a 60 napra utal. A további tapasztalatok, fejlődések, átélt élmények biztosan hasznosak lesznek leírva - nekem és talán másoknak is.
Legközelebb írok egy kicsit konkrétabban a pózokról - lehet hogy csinálok majd egy kis részletes áttekintést mindegyikről... Lehet :-)

Legyen szép ez a nap mindenki számára!


Namaste

60 nap - vége

Vége! Megcsináltuk. Mind a 60 napot!
Hogy milyen érzés?
Inkább azzal kezdem, hogy milyen érzés volt tegnap megcsinálni.
Az órára indulva nagyon erősen kellett arra koncentrálnom, hogy ne bőgjem el magam. Állandóan a sírás kerülgetett - igazából meg sem tudom fogalmazni hogy miért. Talán mert már annyira közel volt a cél, vagy mert már annyira vártam ezt a napot, órát. Nem tudom.
Az biztos, hogy nagyon vártam. Legalábbis az utolsó néhány napban.

Az utolsó óra legfontosabb célja az volt hogy végig tudjam koncentrálni. És ne csak a végét várjam. Majdnem sikerült. A Sasangasana-nál vesztettem el csak a fonalat. (Utána a 26 pózból már csak két gyakorlat és a légzőgyakorlat van.) És talán ott sem teljesen, csak félig. Tehát ott voltam, a sírás kerülgetett (lehet hogy ezért is nem tudtam már teljesen a gyakorlatokra figyelni - vagy mert nem tudtam a gyakorlatra figyelni ezért fojtogatott a sírás? Vagy mindkettő? ). A végső Savasanánál azért potyogtak a könnyem, folytak le a torkomon, befelé. És azt hiszem, hogy a felszabadultság érzése még jött el, nem tudtam teljesen kiengedni a "gőzt". Pedig arra nagyon vártam. Lehet hogy pont ezért.


Számomra a legnehezebb része a 60 napnak az utolsó 2-3 nap volt. És nem fizikailag. Hanem mentálisan. Fizikailag a fáradtság a 14 nap körül jött ki. Akkor volt egy komolyabb mélypont, aztán azon átlendülve azt hiszem viszonylag jól bírtam a kiképzést testileg. Mentálisan fejben pedig a végén jött a mélypont, amikor már komoly erőfeszítésembe került, hogy koncentrálni tudjak. Lelki mélypont, vagy nevezzük motivációs mélypontnak azt hiszem nem nagyon volt. Eldöntöttem az elején, hogy végig csinálom és ebben az elhatározásomban sem a testi sem a fejbéli gyengeségek sem térítettek el.

És hogy most milyen érzés?
Nehéz szavakkal leírni. Azt hiszem, hogy ennek még ülepednie kell. A tény, a tudat hogy sikerül, jó érzés. De e mellet most nem érzem sem azt a büszkeséget, sem azt az elégedettséget, amire számítottam. És nem érzek fáradtságot vagy feltöltöttséget sem. Furcsa, mert azt gondoltam, hogy euforikus érzés lesz.

Számokban összegezve a 60 napot:

60 nap  x 90 perc = 5.400 perc
Ez 90 óra, azaz 3,75 nap.
Ha azt számoljuk, hogy minden óra előtt ott voltam 1/2 órával és utána még legalább 1/2 óra Savasan + zuhany, öltözés, akkor az 150 óra = 9.000 perc, azaz 6,25 nap. Ennyi időt töltöttem a stúdióban az elmúlt két hónapban. :-))

Ha a Dandayamana Janushirasana (Fej-térd tartás álló helyzetben) póz vesszük, akkor az 90 -90 percet töltöttem a bal és a jobb lábamon állva (persze ez csak akkor lenne igaz, ha a Laci óráin lévő 1+ fél percek nem 2-3 percek lettek volna.) És ugyanez igaz a Dandayamana Dhanurasana-ra is (Íjállás).

Szeretnék köszönetet mondani: az én kedves Páromnak, akik amíg én jógáztam a gyerekekkel volt és megértette, elfogadta, hogy ez milyen fontos a számomra. Köszönöm az összes oktatónak, Adrinak, Lacinak, Ancsának, Orsinak, Krisztinek, Tamásnak és Lindának a pozitív energiákat, a szigort, a helyreigazításokat, a biztató szempillantásokat és az építő kritikákat. Köszönöm az órákon velem együtt izzadó lányoknak és a fiúknak segítségét, a közös pillanatok élményét, a megosztott energiákat, az összekacsintásokat, a biztatást.

Szuper volt. És bár a 60 napnak vége - ez egy kornak újnak a kezdete is.

Namaste

57. napon

A 60 napos kihívásból már alig van hátra. Mindössze 3 nap. A maival együtt. Ma délután megyek, tehát még 3 nap.

A hétvégén volt a jógastúdiónk születésnapja. Erre az ünnepi alkalomra előrehozták a lányok a 30 és a 60 napos kihívás résztvevőinek díjazását. Nem is tudtam, hogy ilyen is lesz. Mindenesetre nagyon jól esett. Kaptunk oklevelet. Még nem döntöttel el hogy hova tegyem ki :-) És kaptam egy ajándék pólót is, mivel nem hiányoztam, nem pótoltam egyetlen napot sem.
Vasárnapra, a szülinapra ünneplőbe öltöztettem a lelkemet és valamilyen különös izgatottsággal készültem az órára. Persze mondanom sem kell teljesen tele volt a terem, sőt jó pár ember már be sem fért. Egy kicsit ijesztően hatott rám ez a teltház, de csak az elején, mert aztán nagyon jól sikerült az óra. Az áramló energiákat nem zavarta a sok ember, sőt. Egyetlen aprócska zavaró tényező volt, hogy kissé szűkösen fértünk el, itt-ott összeértek a karjaink, lábaink.

Óra után volt az ünneplés, torta, gyertya, bemutató satöbbi...
... és tudtam beszélgetni Mártival, aki most jött haza Los Angelesből a Teacher Training-ről. Iszonyú lelkes beszámolót tartott, mindamellett hogy kihangsúlyozta, hogy az a 9 hét elsősorban önmaga legyőzéséről szólt és nem csak fizikai, hanem mentális szinten is. Tanulságos és érdekes dolgokat hallottam. De nem hogy elrettentett volna, csak még inkább megerősített az elhatározásban, hogy tavasszal végigcsinálom én is!
Sokszor "ébredek" rá arra, óra közben, vagy előtte, utána, hogy lélekben már ott vagyok 430 emberrel együtt Bikram tanárképző kiképzésén. Sokszor érzem, látom magam ott, ott izzadok, ott nyújtok, ott koncentrálok. Azt mondják, hogy ez jó - ha elképzeled magad többféle érzékszerveddel is átéled hogy ott vagy, akkor az be is következik - Vonzás törvénye!

Visszatérve (megint csak) a mostani 60 naphoz: Szóval a vasárnapi óra nagyon jó volt. De ugyanezt tudom elmondani a pénteki és a szombati óráról is. Nagyon élveztem, nagyon jól ment. Viszont sajnos a hétfő reggeli óra egyszerűen "langyos" volt. És itt nem a hőmérsékletre gondolok, hanem saját magamra. Rosszul aludtam egy kisebb ujjsérülés miatt, állandóan felébredtem hogy fáj az ajtóhoz csukott ujjam, ami persze mostanra már lila és fekete színekben játszik. Nagyon fáradtnak, kimerültnek éreztem magam. És nagyon hálás vagyok Adrinak azért, hogy ezt észrevette és nem piszkált, nem javított az órán, csak hagyta, hogy csináljam az ászánákat, ahogy tudom. Jól esett hogy észrevette, hogy a 60-ik naphoz közelítve bizony vannak rosszabb napok, amikor nem azzal segít hogy javítgatja a tartást, hanem azzal, hogy hagy megbirkózni saját magammal. Köszönöm.

Bízom benne, sőt tudom, hogy a ma délutáni óra megint olyan lesz,  mint a hétvégi, vagy az az előtti órák és tudok majd koncentrálni, figyelni. Kérem is a segítőimtől és én is megteszem amit csak lehet!

Köszönöm, hogy átélhetem ezt az egész élményt! Mert számomra hatalmas élmény ez az egész, a 60 nap, az testemben és a lelkemben lezajló változások, alakulások. Az emberek szemében látható elismerés és a saját lelkemben átélt büszkeség és elismerés a saját teljesítményem, akaraterőm, kitartásom előtt. Leírhatatlanul jó érzés. Testileg, lelkileg megváltoztatott!

Namaste

Az utolsó hét

Hát elkezdődött az utolsó hét is. Már csak 6 nap van a 60 napos kihívásból.
Kétféle érzés van bennem. Az egyik a büszkeség, hogy idáig eljutottam és úgy jutottam el ide, hogy egyáltalán nem is éreztem nehéznek. Nem mondom, hogy nem kihívás, mert az, de nem is olyan borzasztó, mint ahogy az elképzeltem. A másik érzés pedig a szomorúság, hogy vége.

Mi fog változni a 60 nap után. Azon kívül, hogy ez mindenképpen egyfajta tisztelettel jár, úgy kívülről, mint belülről azt hiszem csak annyi lesz, hogy nem lesz "kötelező" elmenni minden nap az órákra és heti egy-egy alkalmat ki lehet majd hagyni. De ugyanúgy el fogok járni minden nap, talán egy-két olyan alkalom lesz, amikor kissé macerásabb összeszervezni hogy elmenjek, hogy megengedem magamnak a lazítást. 

Így a 60 nap vége felé azért mindenképpen el kell mondani, hogy szerintem rengeteget fejlődtem minden egyes pózban. Sokkal hajlékonyabbak a ízületeim, sokkal könnyebben elérem az ideálishoz közeli testtartásokat, sokkal könnyebben bele tudok menni, sokkal könnyebben ki tudom tartani és talán sokkal szebben, pontosabban is tudom végrehajtani a feladatokat.
Sokat, nagyon sokat fejlődött a koncentráció készségem, sokkal tudatosabban tudok odafigyelni egy egy gyakorlatra. Észreveszem a hibákat és azokat - úgy ahogy - tudom javítani is.
Ez persze még koránt sem jelenti azt hogy minden tökéletes lenne. De aki ismert előtte, aki tudja, hogy honnan indultam, hogy mennyire nem voltam hajlékony és flexibilis, az biztosan észreveszi és megerősít abban, hogy igen csak sokat haladtam előre.
Ez azért is jó, mert ha ezt tudom - és tudom - így folytatni tovább, akkor jövő tavaszra már egész szépek lehetnek az ászánáim.

Örülök és hálás vagyok a lehetőségért hogy ebben részt vehettem és sok pozitív energiát kaptam, amivel igen is megnőtt az önbecsülésem, az önmagamba vett hitem is, hogy ezt végigcsinálom és jól végigcsinálom.

Sok eddig csak ismerős arc vált "baráttá", társsá a napok, hetek alatt. A közös élmények, küzdelmek értékes kapcsolatokat alakítottak, alakítanak ki.Szóval a testi lelki előnyök mellé még egy kis plusz.
Arról nem is beszélve, hogy az oktatók is más szemmel néznek ránk. A kitartás és a kemény munka mindenképpen tiszteletet érdemel és érezhetően ezt már meg is kapjuk.

Namaste

50. napon

Elérkezett az 50-ik nap is. Már csak 10 nap és elértem a célhoz. Ez már a célegyenes.
..és nem tűnik nagyon nehéznek, vagy rettenetesen messzinek a célszalag átszakítása. Sőt egyre jobban élvezem. Egyre jobban bírom az órákat. (csak el ne szóljam magam, most lekopogom ...) Jó érzés ennyire közel lenni a célhoz, jó érzés, hogy viszonylag, könnyen megcsináltam eddig. Stabilitást érzek ebben az egészben, hiszen egyetlen pillanatra sem inogtam meg, egyetlen pillanatra sem szállt el hitem, abban, hogy meg tudom csinálni.

Többen kérdezték a héten tőlem, hogy és érzek-e valamilyen változást? Igen, hát hogyne, csak nagyon nehéz szavakkal leírni azt, hogy a testem átalakult, eltűntek (ne jó nem teljesen) a zsírpárnák, feszesebb lett a combom, a fenekem, látszik a tükörben hogy van hasizmom. Le tudok hajolni nyújtott lábbal és nem fáj tőle a derekam. Érzem hogy vannak izmaim, de nem izomláz-szerűen, tehát nem fájdalmat érzek, hanem csak izomtudatot. Érzem, hogy az ízületek, térd, boka, váll, csípő sokkal lazább, nem merevedik be, nem gémberedik el. A bőröm a sok izzadás miatt simább és nem szárad ki.
És egyébként valahogy mindent sokkal nyugodtabban élek meg, nem idegesítenek apró dolgok, nem vagyok feszült, nem aggódok semmi miatt. Tudom, hogy a napi 90 perc levezet minden feszültséget és elvisz minden rossz gondolatot. Éppen ezért a jógát nem csak testgyakorlásként, hanem "nyitott szemű" meditációként is megélem minden egyes alkalommal. És bár erre igyekszem tudatosan koncentrálni is az órák előtt - ez általában nem sikerül tudatosan - de minden egyes órán végül is valamilyen szinten meditálok is, azzal, hogy belelazulok a testtartásba, hogy csak magamra figyelek, hogy kizárom a külvilágot és ez egy fajta meditáció. Ha nem is az az egy helyben ülök és egyenletesen lélegzem típusú, de mindenképpen meditáció.

A maradék 10 napban megpróbálok erre összpontosítani jobban. Az izom és ízületek nyújtása szerintem most elérte a határait, ez nem lesz jobb ebben a 60 napban. Majd utána talán. De az elmélyülés, a belelazulás egy egy hajlításba, emelésbe lehet hogy többet tud segíteni.

Namaste

45. nap

A ma reggeli órával megcsináltam, megcsináltuk a 60 3/4-ét.

Nem mondom, hogy könnyű felkelni hajnalban, hogy 1/2 7-re odaérjek az órára, de tulajdonképpen teljesen egyértelmű, hogy megyek órára, eszembe sem jut, hogy esetleg ne menjek.

Nem fájnak az izmaim, nem fájnak az ízületeim. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fejlődés egy kicsit lelassult, már nem érzem minden alkalommal, hogy centiket nyúlnék, vagy centikkel magasabbra tudnám emelni a lábam, vagy könnyebben ki tudnám nyújtani egyes pózokban. Olyan mintha egy kissé be lenne merevedve mindenem, de nem fáj, vagy nem érzem, amikor belemegyek a pózba, csak amikor még egy kicsit akarom nyújtani, akkor nem megy már tovább. Lehet hogy elértem jelen határaimat, vagy csak a határok beszűkülnek egy kicsit a fáradtságtól. Mert igazán nem érzem fáradtnak magam, vagy a testemet, de azért valljuk be hogy mégis csak egy extrém terhelést kap most. Kíváncsi vagyok arra, hogy a 60 nap után egy-két nap pihenés után, mit tudok majd az órán elérni. (Akik már csináltak ilyen kihívást, azok szerint akkor szárnyalni fogunk :-)) )

Nem tudom másoknál ez hogy van, de a pszichés fáradtságot sem érzem olyan komoly gondnak, vagy csak mivel nekem nagyon konkrét célom van ezzel ezért nem is fordul meg a fejemben, hogy ezt akár fel is lehetne adni, vagy nem kérdőjeleződik meg bennem, hogy minek is csinálom - mert hogy én tudom hogy miért csinálom!
Sokszor elképzelem, sőt látom magam a Teacher Training-en, 400 emberrel együtt, egy teremben, a nagy melegben jógázni. Ez a cél! Ott leszek tavasszal és végig is fogom csinálni.

Namaste

6. hét vége

Ma letelt a 6. hét is a kihívásból. :-))

Az egyik legnagyobb és talán az egyik legfontosabb tapasztalat - sok minden más mellett - hogy bármilyen nehezen is induljak el otthonról, bármennyire is ne egyen kedvem a reggeli órához, érezzem az összes izmomat merevnek és fásultnak, amikor belemegyek az első pózba, az Arha Chandrasana és a Pada Hastasana (Félhold és Gólyaállás) pózba egyszerűen egy csapásra elmúlik minden feszültség, fásultság, minden elmúlik, minden negatív érzés, minden feszültség elpárolog. Attól a pillanattól kezdve csak ott vagyok, és csak arra figyelek, hogy az aszanakat kitartsam, megtartsam. Aztán perszer vannak pillanatok, amikor nehéz egy egy testhelyzet, de az óra vége kárpótol mindenért.

Jóga Lujzi is volt Bikramon. Alkotott egy "új" fogalmat - Sportjóga. Ez tetszik. Igen, ez nem az a fajta könnyed átmozgatás és meditálás, mint amit a jóga szó ma jelent az emberek többségének. Ez egy komoly testedzés, annak minden velejárójával. Izomlázzal, túledzettséggel, fájdalmakkal. És mint minden "versenysport" ennek is meg vannak a nehézségei. De ennek van egy komoly előnyei is. Nem csak "fárasztja" az izmokat és ízületeket, hanem fel is tud tölteni, el is tud lazítani és komoly energiákat mozgat meg a testben és lélekben.

A 42 nap után szinte teljesen átalakított a testemet a mozgás. És nem a fogyásra gondolok. Bár fogytam jó pár kilót, mégsem ezt érzem a legfontosabb változásnak. Egyszerűen valahogy átrendeződött az összes izmom, feszesebb és mégis lazább lett minden izomcsoport és minden ízület. A tükörben is jól látható a változás, a kirajzolódott izmok. Jó látni látni. Élvezem.
Mint ahogyan élvezem nagyon hogy élvezem az órákat már 42 napja. És kimondottan élvezem kimondani hogy a negyvenkettedik napnál járunk. És élvezem azt is, hogy szeretem ezt csinálni, önmagáért, önmagamért. Élvezem, hogy napról napra van egy kis fejlődés, élvezem, hogy ki tudom nyújtani a lábam, hogy elérem a sarka, hogy a fejem felett látom a sarkam. Mert tudom, hogy ezt én értem el. Kemény munkával és kemény elhatározással. Szilárd eltökéltséggel és komoly akaraterővel, és sok-sok gyakorlással.