Egy "új" ? kezdet

Vége a 60 napnak.
Hogy mi maradt utána?  Egy biztos, valamiféle üresség. Kihívás teljesítve. És mostantól mi jelenti a kihívást, miért dolgozol? miért kelsz fel minden nap? miért mész el a jóga órára? miért halsz meg egy kicsit minden órán?
Minden visszaállt a régi jól megszokott kerékvágásba. És már csak azért kelek fel hajnalban és azért indulok 6 óra előtt el otthonról a jógára, mert szeretem csinálni, mert feltölt, mert jó érzés. Ez már nem kihívás? Talán még nagyobb mint a 60 nap volt. Mert most már nincs leírva, nincs kimondva, hogy el KELL mennem, mert már nincs tétje, mert már nem érzem bukásnak, hogy ha nem megyek el. Már csak magamért "kell" csinálnom. Csak ezért hogy itt legbelül elégedett legyek magammal, hogy itt legbelül tudom, hogy igen én minden megteszek magamért. Csak ezért hogy feltöltsön energiával, hogy lássam magam az órán a tükörben megfeszülni, belelazulni, kinyúlni, elnyúlni.... és nem azért mert kell!
Jó érzés volt a 60 napot megcsinálni, jó érzés volt részt venni benne. Minden egyes nap. De ez most sokkal felszabadultabb, sokkal kötetlenebb, sokkal inkább "csak" magamért való. Talán ez is lenne a jóga igazi lényege. Pláne így, hogy a nehéz kihívást teljesítettem... így kimondható, hogy igen, most már csak magamért teszem.

A 60 nap után kis pihenővel, állítólag az első órán könnyedén, szárnyalva lehet jógázni.
Tegnap nagyon vártam a szárnyalást. Két nap pihenő után, az izmaim kezdtek türelmetlenkedni, hogy hol a mozgás, hol az izzadás, hol a terhelés? Hiányzott a jóga. De a szárnyalás csak részleges volt. Jól esett, kellemes volt - az izmaim merevsége, görcsössége - ami a 60 nap végére igen csak jellemző volt - teljesen eltűnt. De nem éreztem az a hatalmas lazaságot, flexibiltást sem...
A ma reggeli óra pedig szuper volt. Kevesen voltunk, nem volt túl meleg - így nagyon kellemes, átmozgatás, átlazítás volt. Nem haltunk bele egy-egy pózba - de annyira pont bele lehetett menni, hogy jól essen. Valószínűleg nem a mai napon fejlődtem a legtöbbet, de hogy az egyik legjobban eső óra volt az biztos.

Írom tovább ezt a blogot - bár a címe a 60 napra utal. A további tapasztalatok, fejlődések, átélt élmények biztosan hasznosak lesznek leírva - nekem és talán másoknak is.
Legközelebb írok egy kicsit konkrétabban a pózokról - lehet hogy csinálok majd egy kis részletes áttekintést mindegyikről... Lehet :-)

Legyen szép ez a nap mindenki számára!


Namaste

60 nap - vége

Vége! Megcsináltuk. Mind a 60 napot!
Hogy milyen érzés?
Inkább azzal kezdem, hogy milyen érzés volt tegnap megcsinálni.
Az órára indulva nagyon erősen kellett arra koncentrálnom, hogy ne bőgjem el magam. Állandóan a sírás kerülgetett - igazából meg sem tudom fogalmazni hogy miért. Talán mert már annyira közel volt a cél, vagy mert már annyira vártam ezt a napot, órát. Nem tudom.
Az biztos, hogy nagyon vártam. Legalábbis az utolsó néhány napban.

Az utolsó óra legfontosabb célja az volt hogy végig tudjam koncentrálni. És ne csak a végét várjam. Majdnem sikerült. A Sasangasana-nál vesztettem el csak a fonalat. (Utána a 26 pózból már csak két gyakorlat és a légzőgyakorlat van.) És talán ott sem teljesen, csak félig. Tehát ott voltam, a sírás kerülgetett (lehet hogy ezért is nem tudtam már teljesen a gyakorlatokra figyelni - vagy mert nem tudtam a gyakorlatra figyelni ezért fojtogatott a sírás? Vagy mindkettő? ). A végső Savasanánál azért potyogtak a könnyem, folytak le a torkomon, befelé. És azt hiszem, hogy a felszabadultság érzése még jött el, nem tudtam teljesen kiengedni a "gőzt". Pedig arra nagyon vártam. Lehet hogy pont ezért.


Számomra a legnehezebb része a 60 napnak az utolsó 2-3 nap volt. És nem fizikailag. Hanem mentálisan. Fizikailag a fáradtság a 14 nap körül jött ki. Akkor volt egy komolyabb mélypont, aztán azon átlendülve azt hiszem viszonylag jól bírtam a kiképzést testileg. Mentálisan fejben pedig a végén jött a mélypont, amikor már komoly erőfeszítésembe került, hogy koncentrálni tudjak. Lelki mélypont, vagy nevezzük motivációs mélypontnak azt hiszem nem nagyon volt. Eldöntöttem az elején, hogy végig csinálom és ebben az elhatározásomban sem a testi sem a fejbéli gyengeségek sem térítettek el.

És hogy most milyen érzés?
Nehéz szavakkal leírni. Azt hiszem, hogy ennek még ülepednie kell. A tény, a tudat hogy sikerül, jó érzés. De e mellet most nem érzem sem azt a büszkeséget, sem azt az elégedettséget, amire számítottam. És nem érzek fáradtságot vagy feltöltöttséget sem. Furcsa, mert azt gondoltam, hogy euforikus érzés lesz.

Számokban összegezve a 60 napot:

60 nap  x 90 perc = 5.400 perc
Ez 90 óra, azaz 3,75 nap.
Ha azt számoljuk, hogy minden óra előtt ott voltam 1/2 órával és utána még legalább 1/2 óra Savasan + zuhany, öltözés, akkor az 150 óra = 9.000 perc, azaz 6,25 nap. Ennyi időt töltöttem a stúdióban az elmúlt két hónapban. :-))

Ha a Dandayamana Janushirasana (Fej-térd tartás álló helyzetben) póz vesszük, akkor az 90 -90 percet töltöttem a bal és a jobb lábamon állva (persze ez csak akkor lenne igaz, ha a Laci óráin lévő 1+ fél percek nem 2-3 percek lettek volna.) És ugyanez igaz a Dandayamana Dhanurasana-ra is (Íjállás).

Szeretnék köszönetet mondani: az én kedves Páromnak, akik amíg én jógáztam a gyerekekkel volt és megértette, elfogadta, hogy ez milyen fontos a számomra. Köszönöm az összes oktatónak, Adrinak, Lacinak, Ancsának, Orsinak, Krisztinek, Tamásnak és Lindának a pozitív energiákat, a szigort, a helyreigazításokat, a biztató szempillantásokat és az építő kritikákat. Köszönöm az órákon velem együtt izzadó lányoknak és a fiúknak segítségét, a közös pillanatok élményét, a megosztott energiákat, az összekacsintásokat, a biztatást.

Szuper volt. És bár a 60 napnak vége - ez egy kornak újnak a kezdete is.

Namaste