Mindjárt 30

Igen, holnap már meg lesz a 30. nap is a 60-ból!

Múlt héten megtapasztalhattam milyen is az ha alig pihenéssel két egymás utáni órát kell megcsinálni! Féltem is tőle. Mivel azonban ovis kislányom évzáró ünnepsége csütörtökön délután 4 órakor kezdődött, pont a jógaidőmben, így esélyem sem volt az eredetileg tervezett időpontban menni órára. Ezért este 8 órakor kezdődő órára visszamentem a városba. Ez az óra teljesen rendben volt, bár kicsit késői az időpont ez nem okozott semmi gondot. Igen ám de másnap reggel a hajnali 7 órás órára kellett mennem ahhoz, hogy a napi teendőimet végig tudjam csinálni. Na ettől már jobban féltem. Hiszen eset 11 után értem haza, még pakolásztam, mire ágyba kerültem éjfél is elmúlt és hát ugye reggel 5 óra 10 perckor már kelnem kellett. Kicsit álmosan, az ágy melegét magammal víve értem be. Tudtam, hogy ez az óra a túlélésről fog szólni. Úgy is indultam neki, hogy na most ez egyszer nem 100, hanem csak 70-80 %-ot adok bele, lesz ami lesz. Aztán az ember belemegy egy-egy pózba és már csak jó pár másodperc után veszi észre, hogy ugyanúgy beleadott minden erőt a gyakorlatba. (Na jó ez nem minden gyakorlatra igaz, de a többségre igen.) Persze ehhez azért kellett az órát vezető tanár is, az ő lendülete, az általa sugárzott energia sokat tud segíteni. Szóval egy szó, mint száz tulajdonképpen nagyobb szenvedés nélkül végigcsináltam és nem is esett rosszul. Sőt még büszke is voltam magamra, hogy meg tudtam csinálni.

Hétvégén a Mozgástrend fesztiválon voltunk. Bikram bemutatót is volt, amit megmutattam a páromnak. Hát ez nem ment át! A lányok fantasztikusak voltak, hajlékonyságuk egyszerűen lenyűgöző. És hát végül is valahol ez  a cél (?). De nem mindenkinek, és nem most. És azt hiszem, hogy az emberek többségének nem ez a legjobb motiváció - mert hogy baromi messze vannak ettől a tudástól. Értem én, hogy ezt kell egy bemutatón tartani, de nem ezzel lehet az embereket becsábítani egy ilyen órára. Mert hát ki tud ilyeneket megcsinálni. És csak a kisebbségi érzéseket erősíti, hogy hát engem ott biztosan ki fognak nevetni, mert még a lábujjamat is alig érem el. Minek menjek oda bohócot csinálni magamból. Pedig hát tényleg nem erről szól a Bikram. Pont az a lényege, hogy mindegy hogy hol tartasz, a lényeg hogy adj bele 100%-ot és csináld helyesen az aszanakat, az eredmények jönnek maguktól. És lehet hogy ma még nem éred el a lábujjadat, de holnap  már a talpad közepét is meg tudod érinteni nyújtott lábbal.  Szóval az én kedvesemnek igaza van, ez csak csili-vili volt, de kedvet nem csinált a kezdőknek. (Mi mondjuk nagyon élveztük és végül is mindenki szájtátva nézte - még a párom is :-) ).

Ma volt a 29. nap. Azt hiszem végleg magam mögött tudhatom a holtpontot, vagy hullámvölgyet - remélem nem lesz több a következő 31 napban :-)

Namaste

24.nap

Ma megcsináltam a 24. napi órát is.
De kezdjük a tegnap délutáni órával. Az összes izmomat, az ízületeimet mindent könnyűnek és lazának éreztem óra előtt. Úgy éreztem, hogy átestem a holtponton, ami a múlt héten még igen erős fáradtság érzésben és merevségben nyilvánult meg. És jó volt a tegnapi óra, annak ellenére is, hogy sokan voltunk, teljesen telt ház volt,vagyis majdnem egymás szájában voltunk. Egyes gyakorlatoknál összeért a karunk is. De jó, pozitív energiával volt tele a terem. Szóval tök jó volt!
A gyakorlatokban, a fejlődésemben nem volt semmi különös - minden ment a maga útján.
Ma reggel azonban elég nyúzottnak éreztem magam, hiába a délutáni órák utáni hajnali óra között kevés az idő a pihenésre, regenerálódásra. (De a TT-n sem lesz jobb, sőt. Ott minden nap két teljes óra van, reggel és este - plusz a gyakorlások napközben.)
Szóval nem baj ha egy kicsit edzek erre is. Mindennek ellenére nem is volt annyira nehéz ez a ma reggeli óra. Laci tartotta és néhány poént beszúrva oldotta a reggel merevségét.
Már csak 6 nap kell és kész a 30 napos kihívás! A 60 napig pedig már csal 36 nap kell!
Remélem a fejlődés ezután egy kicsit határozottabban fog mutatkozni, mert itt-ott elkeseredem, amikor nem érzem, hogy centiket nyúlt volna testem egy egy része. Pl. a csípőm, vagy a térdem, a combhajlítómról már nem is beszélve. A gerincemet igyekszem hajlítani amennyire lehet, de néha ott is azt érzem, mintha vaspántok lennének benne. Persze azért biztosan fejlődtem is. Pl. ma már egész hosszú másodpercekig láttam a sarkam, sőt a bokám a lába felett az Álló Íjtartásban :-)
A továbbiakra is kitartást, eredményeket és sikert kívánok és kérek magamnak.

Namaste

3. hét vége

Vége a 3. hétnek is.
Végtelen büszkeséggel tölt el, hogy már több mint 3 hetet végigcsináltam. Tulajdonképpen megingások és nagyobb mélypontok nélkül.
A mélypontok is csak az órákon fordulnak elő. Azok a pillanatok (na jó nem csak pillanatok, hanem percek vagy félórák) amikor "szenvedés"-nek érzem, csak akkor vannak, amikor a teremben nagyon nagy a meleg, sokan vagyunk, kevesebb az oxigén, még a fülemről is csepeg az izzadság és kicsit hosszabban ki kell tartani egy egy pózt. Na ez elég szörnyű tud lenni. De aztán, ahogy vége az órának - és a tudat hogy ezt is megcsináltam - a legjobb tudásom szerint már nagyon jó érzéssel tölt el.
Elindulni otthonról vagy a munkából nem gond - mindig az lebeg a szemem előtt, hogy óra után feltöltődve, frissen, lazán jövök el.
Vannak alkalmak, amikor úgy érzem, hogy könnyen végigcsinálom az órát, és persze vannak, amikor már ez elején azt érzem, hogy fáradt minden izmom. De igenis odaállok és elkezdem. És ha már elkezdtem, akkor meg is csinálom, becsülettel, a legjobb tudásommal.
Bikram azt mondja, adj bele 100%-ot minden alkalommal. Akkor foga a gyakorlatok jótékony hatása is érvényesülni és akkor tudsz haladni a pózokban. Amikor már nagyon fáj, akkor mindig erre gondolok - hogy haladnom kell. Mert még van hova.
Ahhoz képest, hogy honnan indultam rengeteget fejlődtem. De mivel nagyon lentről kezdtem, még mindig van mit elérni.

Álló fej-térd tartás

A guggolásom fejlődött a leggyorsabban. Amikor elkezdtem, el sem tudtam képzelni, hogy valamikor le fogok guggolni. Most meg már megy simán. És már nem is fáj.
Az álló fej-térd tartás a másik látványos fejlődés. A lában kinyújtva van előre, a sarkamat még nem tudom teljesen visszaveszíteni, de halad az is, és már a homlokomat is a térdemhez tudom tenni, csak az egyensúlyt nem mindig tudom megtartani. De haladok. És ez jó. Figyelem magam, hogy napról napra könnyebb. Persze vannak hullámvölgyek.

Ez a cél a Teljes Sáská-ban

Az álló íjtartásban pedig már látom a sarkamat a fejem felett, néha csak egy-egy másodpercre, néha hosszabban.
Amiben nem érzem a fejlődést az a teljes sáska :-(. Képtelen vagyok feljebb emelni a lábam és a hátam. Küzdők, és erőlködök- lehet hogy pont ez a baj?
Tegnap a faállásból és továbbmentem a lábujjhegy állásba, illetve csak felé, mert félúton, annyira megijedtem, hogy meg tudtam csinálni, hogy egyszerűen bepánikoltam és eldőltem. De ma újra megpróbálom.
A hétvégén minden gyakorlatnál arra figyeltem még a szokásos dolgok mellett, hogy belelazuljak a pózokba. Ne erőlködés legyen, hanem amikor benne vagyok, akkor "just relax", és kilélegzem az összes feszültséget, fájdalmat. Bevált, nem mondom,hogy egy kicsit sem tud fájni, mondjuk a combhajlitom, amikor előrehajolok és megpróbálom letenni a homlokom a földre, de könnyebb és mintha már közelebb is lenne a talaj :-).
Ma délután megyek, ami mindig nehezebb, mint a reggel. De sebaj! Holnap a reggeli óra az enyém.

Kívánok és kérek magamnak sok erőt, kitartás és eredményeket a további napokra!

Namaste

Késői kezdet

Blogot írni a 60 napos kihívásról? Nem is az én ötletem volt. De el kell ismerni jó ötlet.

Kicsit megkésve kezdem. Már a 18. napnál járunk. Május 2-án kezdtem, kezdtük. Azóta minden nap elmentem, izzadtam, szenvedtem vagy éppen élveztem az órát. De minden óra után feltöltődve és kellemes érzésekkel indultam utamra.
Eddig volt két mélypont. Az első hétvégén, amikor is nehéz volt felkelni reggeli az ágyból és legszívesebben maradtam még volna az álmok világában, a másik pedig a második hét péntekre esett....

Általános tapasztalat - a 18 nap alatt - hogy reggel sokkal könnyebb. Elindulni is - annak ellenére, hogy reggel 3/4 6 kor már a busz felé megyek, és maga az óra is kevésbé megerőltető. Lehet, hogy csak még a napi feszültségek, gondok, gondolatok nem terhelik az agyamat és a lelkemet, könnyebben el tudok lazulni, könnyebben tudok koncentrálni a jógára. A lényeg, hogy délután sokkal több energiát vesz el, hogy 100%-ig az órán, magamon tudjam tartani a figyelmemet. Ráadásul egy reggeli óra után az egész nap sokkal simább. Olyankor tele vagyok energiával, fénnyel, nyugalommal - szóval harmóniával. Délután, este pedig inkább fáradt vagyok az óra után.

Ma délutános nap van. Plusz a teremben is sokkal többen vagyunk ilyenkor - ami akár lehetne jó is, de valahogy ilyenkor jobban keverednek a résztvevők energiái, nem annyira egységesek, mint reggel. (Lehet hogy más is így van a reggeli-délutáni órákkal, mint én? )
Szóval ma munka után megyek órára.

Ez lesz a 18. nap.

Még nem kezdek visszaszámolni, mert még túl sok van hátra :-)

Holnap írom, hogy milyen volt a mai óra.

Namaste