3. hét vége

Vége a 3. hétnek is.
Végtelen büszkeséggel tölt el, hogy már több mint 3 hetet végigcsináltam. Tulajdonképpen megingások és nagyobb mélypontok nélkül.
A mélypontok is csak az órákon fordulnak elő. Azok a pillanatok (na jó nem csak pillanatok, hanem percek vagy félórák) amikor "szenvedés"-nek érzem, csak akkor vannak, amikor a teremben nagyon nagy a meleg, sokan vagyunk, kevesebb az oxigén, még a fülemről is csepeg az izzadság és kicsit hosszabban ki kell tartani egy egy pózt. Na ez elég szörnyű tud lenni. De aztán, ahogy vége az órának - és a tudat hogy ezt is megcsináltam - a legjobb tudásom szerint már nagyon jó érzéssel tölt el.
Elindulni otthonról vagy a munkából nem gond - mindig az lebeg a szemem előtt, hogy óra után feltöltődve, frissen, lazán jövök el.
Vannak alkalmak, amikor úgy érzem, hogy könnyen végigcsinálom az órát, és persze vannak, amikor már ez elején azt érzem, hogy fáradt minden izmom. De igenis odaállok és elkezdem. És ha már elkezdtem, akkor meg is csinálom, becsülettel, a legjobb tudásommal.
Bikram azt mondja, adj bele 100%-ot minden alkalommal. Akkor foga a gyakorlatok jótékony hatása is érvényesülni és akkor tudsz haladni a pózokban. Amikor már nagyon fáj, akkor mindig erre gondolok - hogy haladnom kell. Mert még van hova.
Ahhoz képest, hogy honnan indultam rengeteget fejlődtem. De mivel nagyon lentről kezdtem, még mindig van mit elérni.

Álló fej-térd tartás

A guggolásom fejlődött a leggyorsabban. Amikor elkezdtem, el sem tudtam képzelni, hogy valamikor le fogok guggolni. Most meg már megy simán. És már nem is fáj.
Az álló fej-térd tartás a másik látványos fejlődés. A lában kinyújtva van előre, a sarkamat még nem tudom teljesen visszaveszíteni, de halad az is, és már a homlokomat is a térdemhez tudom tenni, csak az egyensúlyt nem mindig tudom megtartani. De haladok. És ez jó. Figyelem magam, hogy napról napra könnyebb. Persze vannak hullámvölgyek.

Ez a cél a Teljes Sáská-ban

Az álló íjtartásban pedig már látom a sarkamat a fejem felett, néha csak egy-egy másodpercre, néha hosszabban.
Amiben nem érzem a fejlődést az a teljes sáska :-(. Képtelen vagyok feljebb emelni a lábam és a hátam. Küzdők, és erőlködök- lehet hogy pont ez a baj?
Tegnap a faállásból és továbbmentem a lábujjhegy állásba, illetve csak felé, mert félúton, annyira megijedtem, hogy meg tudtam csinálni, hogy egyszerűen bepánikoltam és eldőltem. De ma újra megpróbálom.
A hétvégén minden gyakorlatnál arra figyeltem még a szokásos dolgok mellett, hogy belelazuljak a pózokba. Ne erőlködés legyen, hanem amikor benne vagyok, akkor "just relax", és kilélegzem az összes feszültséget, fájdalmat. Bevált, nem mondom,hogy egy kicsit sem tud fájni, mondjuk a combhajlitom, amikor előrehajolok és megpróbálom letenni a homlokom a földre, de könnyebb és mintha már közelebb is lenne a talaj :-).
Ma délután megyek, ami mindig nehezebb, mint a reggel. De sebaj! Holnap a reggeli óra az enyém.

Kívánok és kérek magamnak sok erőt, kitartás és eredményeket a további napokra!

Namaste